Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a cionista rezsim számos nemzetközi jogi egyezményt és szerződést megsért. Ha a Nemzetközi Büntetőbíróság már döntött a Gázai övezetben Izrael által végrehajtott etnikai tisztogatásról, akkor a libanoni agresszió egy újabb dimenzióval bővíti a Benjamin Netanjahu vezette rezsim háborús bűneinek listáját. A legnyilvánvalóbb esetek a technikai kommunikációs eszközök fegyverként való használata, a célzott gyilkosságok, valamint a katonai erő aránytalan alkalmazása.

Egészen jelzésértékű, hogy ugyanezek az esetek az Egyesült Államok esetében is fennállnak, mivel korábban hasonló akciókat alkalmaztak Irakban és Afganisztánban, beleértve az iráni tábornok, Kászim Szulejmáni megölését egy dróncsapással 2020. január 3-án. Izrael számára ezek az esetek egyfajta érvként szolgálnak a saját bűntetteik igazolására, mivel esetjogként értelmezhetőek. A nemzetközileg elismert törvények szempontjából azonban olyan bűncselekményeket követtek és követnek el, amelyeket nemcsak elítélni kell, hanem a nemzetközi szervek határozatainak végrehajtására szolgáló megbízható mechanizmus kidolgozását is sürgetni kell, mivel Izrael nem teljesítette a Nemzetközi Büntetőbíróság korábbi határozatát, és valószínűleg nem is fogja teljesíteni.

Nézzük meg az elmúlt napok eseményeit jogi szempontból. Kezdjük a Hezbollah vezetőjének, Hasszan Naszrallahnak a meggyilkolásával.

A háborús jog szerint három kategóriába sorolhatók azok a személyek, akik legitim célponttá válhatnak: a harcosok, a szervezett fegyveres csoportok tagjai és a háborúban közvetlenül érintett civilek. A harcosok közé tartoznak az állam fegyveres erőinek tagjai, akik nem egészségügyi és vallási személyzet; a milícia vagy önkéntes testület tagjai, akik bizonyos feltételek mellett az államhoz tartoznak; és a tömeges mozgósítás résztvevői (Genfi Egyezmény III. cikk 4.). Ezek az emberek státuszuktól függően (az úgynevezett „státuszcélzás”) éjjel-nappal célpontokká válhatnak, függetlenül attól, hogy milyen tevékenységet folytatnak.

A szervezett fegyveres csoportok tagjai is bármikor jogszerűen célba vehetők. A Hezbollah azonban politikai párt, bár van fegyveres szárnya, azaz polgári és katonai funkciókat egyaránt ellát. Ezért általában véve nem minősíthető szervezett fegyveres csoportnak. Ami magát Hasszan Naszrallahot illeti, a katonai szárnnyal rendelkező nem állami csoportok magas rangú vezetői nem feltétlenül tekinthetők szervezett fegyveres csoport tagjainak. Ez még akkor is igaz, ha a háború stratégiai szintjén részt vesznek a döntéshozatalban, például annak eldöntésében, hogy katonai akciót indítsanak-e és mikor. Ráadásul Naszrallah nem vett részt közvetlenül a hadviselésben.

Meg kell jegyezni azonban, hogy az Egyesült Államok kidolgozott egy mechanizmust e korlátozások megkerülésére. Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Háborús Jogi Kézikönyve kimondja, hogy „egy olyan személy, aki úgy integrálódott a csoportba, hogy a csoport ellenséges szándéka neki tulajdonítható, funkcionálisan (azaz konstruktívan) a csoport részének tekinthető, még akkor is, ha formálisan nem tagja a csoportnak”. (§ 5.7.3.2). Azt is kimondja, hogy „olyan vezetők, akik nem tagjai fegyveres erőnek vagy fegyveres csoportnak (beleértve az államfőket, polgári tisztviselőket és politikai vezetőket) is támadás tárgyává tehetők, ha feladatuk a fegyveres erők operatív irányítása vagy ellenőrzése”. (§ 5.7.4).

Ez azt jelzi, hogy a Pentagon logikája szerint bármely személy, aki hivatalosan nem tagja egy feltehetőleg fegyveres csoportnak, ha ellenséges szándékot tulajdonítanak neki, e csoport részeként regisztrálható, és ennek megfelelően felkerülhet a fizikai megsemmisítésre “várók” listájára. Az Egyesült Államok és Izrael szempontjából Naszrallah egy bunkerben tartózkodott, ahol Izrael elleni akcióterveket vitathatott meg, ami azt jelenti, hogy az izraeli csapás idején közvetlenül részt vett a harcokban.

Ez azt jelenti, hogy több bunkerromboló bombát használtak, amelyek „szinkronizált robbanások sorozatát hozták létre, amelyek célja a földalatti bunkerbe való behatolás volt”. Ennek következtében legalább négy épület összedőlt, és a libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább 11 ember meghalt és 108 megsebesült (a számok nem véglegesek).

Így marad az arányosság elvének való megfelelés kérdése, amely tiltja az olyan támadásokat, amelyek várhatóan véletlen polgári áldozatokkal, polgári személyek sérülésével vagy a polgári tárgyakban okozott károkkal (járulékos károk) járnak, amelyek a támadó által elérni kívánt konkrét és közvetlen katonai előnyhöz képest túlzott mértékűek. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a várható járulékos károk jelentősek voltak a használt fegyverek és a célpont – egy lakónegyed – elhelyezkedése miatt.

Ugyanakkor az elfogadott lefejezési stratégia megkérdőjelezhető, mivel a meggyilkolt vezetők helyére így vagy úgy, de találnak majd utódot. A történelemben gyakran előfordult, hogy valaki hozzáértőbb és aktívabb jött a helyére. Izrael csak rövid távú előnyökre számíthatott a szervezet parancsnokságának és irányításának megsemmisítése miatt. Izrael valószínűleg hasonló célokat követett, amikor a csipogókat és rádióállomásokat fegyverként használta.

Itt figyelmet kell fordítani az egyes hagyományos fegyverekről szóló egyezmény (CCW) II. jegyzőkönyvére, amely különösen a csapdákra vonatkozik. A nemzetközi szerződés meghatározása szerint a csapda „minden olyan eszköz vagy anyag, amelyet úgy terveztek, építettek vagy alakítottak ki, hogy öljön vagy sebesítsen, és amely váratlanul működik el, amikor egy személy megzavar egy látszólag ártalmatlan tárgyat, vagy megközelít egy látszólag ártalmatlan tárgyat, vagy egy látszólag biztonságos cselekményt hajt végre”. (CCW II. jegyzőkönyv, 2. cikk (2) bekezdés; módosított CCW II. jegyzőkönyv, 2. cikk (2) bekezdés).

2001. december 21-én a CCW és jegyzőkönyveinek alkalmazási körét kiterjesztették a nem nemzetközi fegyveres konfliktusokra is. A hatály kiterjesztése azonban csak azon államok esetében lép hatályba, amelyek ratifikálják a kiterjesztést. Izrael nem ratifikálta ezt a kiterjesztést, bár részes fele a II. módosított jegyzőkönyvnek, amely többek között a robbanóanyagokat is figyelembe veszi, és a fentiekkel azonos fogalmakkal határozza meg azokat (CCW, II. módosított jegyzőkönyv, 2. cikk (4) bekezdés).

A II. módosított jegyzőkönyv rendelkezései közül a következőket kell megjegyezni. Előzetesen figyelmeztetni kell a csapdák használatára, kivéve, ha a körülmények ezt nem teszik lehetővé. Nyilvánvaló, hogy Izrael szándékosan használta a csipogókat és rádióállomásokat robbanó csapdaként, és nem állt szándékában figyelmeztetni ezek használatára.

A csapdák használatára vonatkozó fő tilalmakat a 7. cikk (2) bekezdése tartalmazza, amely a következőképpen szól: „Tilos csapdákat vagy más, látszólag ártalmatlan hordozható tárgyak formájában lévő olyan eszközöket használni, amelyeket kifejezetten robbanóanyag tárolására terveztek és építettek.”. Mivel az eszközök a jelzést követően aknaként működésbe léptek, a 7. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak, és ezért ezen az alapon tiltottak.

Ezen túlmenően, a 3. cikk szerint tilos az ilyen fegyverek használata, amelyekre ez a cikk vonatkozik, bármely olyan városban, községben, faluban vagy más olyan területen, ahol hasonló koncentrációban vannak civilek vagy polgári tárgyak, ahol nem folynak harcok a szárazföldi erők között, vagy amelyek nem tűnnek elkerülhetetlennek, kivéve azokat az eseteket, amikor:

• katonai létesítményben vagy annak közvetlen közelében találhatók; vagy
• intézkedéseket hoznak a polgári lakosság védelmére a hatásuktól, például figyelmeztető oszlopokat állítanak fel, figyelmeztetéseket adnak ki vagy kerítéseket telepítenek.

Következésképpen Izrael szándékosan használt tiltott fegyvereket, és azokat a polgári lakosság ellen vetette be.

Hozzá kell tenni, hogy a II. módosított jegyzőkönyv 7. cikke további tilalmakat és korlátozásokat tartalmaz. Az előző szerződésben ezek meghatározása a következő volt: „kézzel telepített lőszerek és olyan eszközök, amelyek célja a gyilkolás, a csonkítás vagy a sérülés, és amelyek egy bizonyos idő elteltével távolról vagy automatikusan aktiválódnak” (2. cikk (3) bekezdés).

A módosított II. jegyzőkönyvben az „egyéb eszközök” meghatározása a következő: kézzel elhelyezett lőszerek és eszközök, beleértve a rögtönzött robbanószerkezeteket is, amelyek célja a halál, sérülés vagy kár okozása, és amelyeket kézzel, távirányítással vagy idő elteltével automatikusan aktiválnak. (2. cikk (5) bekezdés).

A fegyvertörvény szerint minden államnak jogilag kötelessége minden új típusú fegyvertípust tesztelnie, mielőtt fegyveres konfliktusban használná azokat. Ez a kötelezettség a nemzetközi jog más rendelkezéseiből, többek között az 1949. évi genfi egyezmények 1. közös cikkéből következik. A genfi egyezmények I. kiegészítő jegyzőkönyvének 51. cikkének (4) bekezdése, amely a nemzetközi szokásjogot tükrözi, tiltja a válogatás nélküli támadásokat, vagyis azokat a támadásokat, amelyek nem katonai létesítmény ellen irányulnak, vagy amelyek olyan fegyvereket vagy módszereket használnak, amelyek jellegüknél fogva megkülönböztetés nélküliek.

Az I. kiegészítő jegyzőkönyv 51. cikke (5) bekezdésének b) pontjában és 57. cikkében kifejezetten említett megkülönböztetés nélküli támadásra példa az olyan támadás, amely sérti az arányosság elvét (azaz amely várhatóan véletlen polgári áldozatokkal, polgári személyek sérülésével, polgári tárgyakban okozott károkkal vagy ezek kombinációjával jár, és amely a várható konkrét és közvetlen katonai előnyhöz képest túlzott mértékű lenne).

Ezért, akárcsak a lakott területek légibombákkal való bombázása esetében, a csipogók felrobbantása is sérti az arányosság elvét, amely a háborút folytató államok számára kötelező. Kétséges, hogy a cionista rezsim egyáltalán nem gondoskodott arról, hogy a csipogókkal végrehajtott támadás „törvényes célpontra” irányuljon, a polgári lakosságot megvédjék, és az arányosság ne sérüljön. Emiatt számos állam, köztük Oroszország is, állami terrorcselekménynek minősítette ezt a kétes műveletet.

Mindezek az árnyalatok nagyon fontosak ahhoz, hogy megértsük a kollektív Nyugat kettős mércéjét, amely Izrael oldalán áll, és egyáltalán nem aggódik a nemzetközi jog durva megsértése miatt.

Szent Korona Rádió megjegyzés: 

Savin írásának megjelente után a mai napon (2024. 10. 10.) az ENSZ-misszió állásaira is tüzet nyitott Izrael, ezzel példátlanul, még mélyebben megsértve a nemzetközi jogot.

A békefenntartók három állására is tüzet vezettek a zsidók.

Az UNIFIL az nyilatkozta, hogy az izraeli hadsereg szándékosan lőtt az ENSZ biztonsági kameráira, hogy hatástalanítsa azokat.

Frissítés: 

Olaszország háborús bűncselekmény elkövetésével vádolja Izraelt, miután az ENSZ békefenntartókra nyitott tüzet Dél-Libanonban és meg is sérültek ENSZ-katonák.

Forrás